Az utolsó év

Hát, eljött ez is. Még ez az év, aztán elmennek a kis drágák. Most tizenkilenc évesek.  Még mindig nem idegnyugtató felhőjáték ugyan osztályfőnöknek lenni, de ezek már másfajta problémák. Amitől féltem, megoldódott villámgyorsan. Nevezetesen eldöntötték, hogy charlestont táncolnak a szalagavatón. Van tánctanárunk is, és valamennyien szorgalmasan járunk a táncórákra. Én is. Közös kaland. Viszont lett olyan problémánk, amire nem számítottam. Az a lány, aki végig kilógott a többiek közül (mi munkámba telt, hogy a többiek rendesek legyenek vele...ahogy Nicol megjegyezte: más osztályban már rég kinyírták volna), úgy döntött, hogy ő nem veszi fel azt a ruhát, amit a többiek, nem és nem. Valósággal hisztériás rohamot kapott. Komolyan.Orvosilag. Nem is erőltettem tovább. Most egy lány másmilyen ruhában lesz, mint az összes többi. Nehezen nyelik le a többiek, és igazuk van. Ők gesztust tettek, amikor nem páros táncot választottak, hogy ne bántsák meg, amiért neki nem lenne párja.(8 fiú, 9 lány). De tehetetlen vagyok. Nem tehetek mást, mint hogy csitítom őket, mondván, ha nem tudnak túllépni ezen, tönkreteszik maguknak is a szalagavatóig hátralévő időt. Még persze hátra van a báli ruha kérdése (én a "kis feketét" támogatom ezerrel, de van olyan lánykám, aki aranyszínű nagyestélyiről álmodik. És van olyan, aki nem is álmodhat drága ruháról... Mellesleg nekem sincs még, és sok pénzem nem lesz rá. Szerencse, hogy van egy "gyász bolt" a közelben, hatalmas választékuk van feketéből, majd ott nézek körül... 

Amúgy megvagyunk, idén még csak egyszer kiabáltam, amikor az egyik fiúra nagyon rászálltak a többiek. Utálom, ha égetik egymást. Most csend van, kíváncsi vagyok, meddig tart.

A kis fa vége

Múlt héten jót nevettünk, amikor beugrattak, hogy a mi kis fánkat törték ki a vandálok. Aztán ezen a héten megint sétálni mentünk, hogy a talán utolsó szép napot kihasználjuk, és az összes kis fa ki volt törve. Mind a négy. Nagyon elszomorított, hogy valaki szórakozásból tönkretesz egy élőlényt, minket pedig megfoszt egy élménytől. Mert olyan jó volt, mikor azt mondtam, gyertek, nézzük meg a kis fánkat, és mindnyájan olyan örömmel elindultunk. Mondtam a gyerekeknek, vagy ültetünk egy másik fát, vagy örökbe fogadjuk azt a kis nyírfát, amelyik a közelben álldogál, és már elég nagyocska, azt már talán nem bántják. Különben remélem, ez lesz a legnagyobb öröm az életében annak a véglénynek, aki tönkretette a mi kis fánkat.

A mi kis fánk

Tavaly (vagy tavalyelőtt?)vettünk közösen egy facsemetét a Föld Napja alkalmából, és elültettük a közeli parkban. Néha (ofő órán) elsétálunk oda, megnézzük, aztán megyünk tovább fagyizni. (Gyermeknapon az én kontómra). Ma szép idő volt, gondoltam, élvezzük, amíg lehet, nézzük meg a fát. Hát, mire én is odaértem, a társaság fele már ott pihent, és azzal fogadtak, hogy valaki kitörte a fánkat. Mire én amúgy példamutatósan oda nyilatkoztam, hogy dögöljön meg, aki ilyet tesz. Egy idő múlva megkérdezték, kimérgelődtem-e magamat, mert igazából az a másik a mi fánk, amelyik ott álldigál szépen. És vigyorogtak nagyon. Fényképezkedtünk megint a fánál. Öööö, jut eszembe, megígértem, hogy csinálok tárhelyet a Kodak galleryn. Akkor megyek.